Attól félek, hogy ez a felület itt közel sem lesz elegendő kimeríteni eme kényes témát. Főleg ha a szavaim hihetősége miatt minden sort bizonyítékokkal is alá kellene támasztanom. Márpedig, ha az olvasó nem azt a választ kapja, amire számít, akkor simán a fejemhez vágja, hogy nem értek hozzá, rosszul látom vagy ez hazugság. Márpedig 16 éve élek folyamatosan Thaiföldön, ami egyben azt is jelenti, hogy csak 16 évvel ezelőtti magyar lányok viselkedése és stílusa lehet számomra az összehasonlítási alap. A turistáktól viszont azt hallom, hogy Magyarország és a magyar lányok sem olyanok, mint két évtizeddel ezelőtt. A fenti sorokhoz, még annyit hozzátennék a bevezetőben, hogy minden alábbi esetre lehet, sőt van ellenpélda, én viszont a nagy általánosságról írok nektek. Már most mosolygok, hiszen a lenti bekezdéseket csak az fogja bólogatni, aki már élt együtt thai lánnyal.
Tanult (álszentség) ami pénz hatására egy rövid időre elmúlik.
Mit értünk ez alatt. Még magyar örömlány is mond nemet egy esetlegesen ápolatlan vagy beteg ügyfélnek. A thai lányok, legalábbis a szórakozóhelyeken dolgozó thaiföldi lányok, pontosan azt a pénzt kérik egy jóképű fiatal sráctól, mint a kettővel kevesebb lábbal rendelkező idős bácsitól.
Kurva, nem kurva.
Thaiföldön nem számít örömlánynak, aki a családja eltartása érdekében, napi gyakorisággal szexuális szolgáltatást nyújt. Sokkal inkább viszont annak számít, aki ezt nem pénzért teszi. Kimondani a "kárí" vagy "szopeni" szót, még viccből, fiús társaságban se mondjátok ki. Nem lesz jópofa!
A szex három formája egy thai lány élete alatt.
Az első két szex.
Fiatal thai lány, sőt mondjuk ki gyerek (14-16 éves korban), még otthon a faluban vágyból megtörtént kíváncsisága, melyből máris megszületik az első gyermek. Akinek természetesen ez a fiú sosem lesz az apja. Majd egy újrapróbálkozás, hiszen nincs megfelelő 14 éves apa. így megismétlődik mégegyszer egy másik kisfiúval a sztori, mely eredményeként két gyermek van már a háttérben, de apa egy sincs. Vagyis általánosságban, amikor ezek a még gyereknek tűnő fiatal lányok elkezdenek dolgozni a szórakozóhelyeken, akkor már két gyerekre vigyáz otthon a mama a faluban.
A második szex verzió.
Keressünk apát lehetőleg "farangot" (külföldi fehér embert). Mindegy hány éves, sőt minél idősebb annál jobb csak pénze legyen. Ez pedig hamar kiderül, hiszen a bácsi naponta viszi el a thai lányt és fizet. Mikor egyszer csak úgy gondolja, hogy kiváltja a szórakozóhelyről, mert esetleg már teherbe is esett és élnek együtt boldogan, még meg nem halnak. Vagyis amíg a bácsi meg nem hal. Igen ám, de a "farang bácsi" nem tudta, hogy komplett családot örökölt eltartásra, egészen a nővérek, báttyok, szülők és a faluban hagyott gyerekeket is.
Harmadik szex.
Most már ezért nem kell fizetni, viszont a családnak küldött mondjuk havi 20 000 bahtot igen. A bácsi szerelmes és fizet. A thai lány is szerelmes -et játszik, hiszen most nem az alkalmi helyzet ezer bahtja forog kockán, hanem a munka nélkül, jobb életkörülmények között élve a haza küldhető húszezer, sőt a napi zsebpénz a vásárlásokra. Színészi alakítás maximális!
Elapad a kassza.
Húha, már el is múlt a szerelem és jó esetben balhé nélkül megtörténik a szétválás, majd kezdődik minden elölről. A thai lány vissza bárba dolgozni, a bácsi meg egy másik bárba új szeretőt keresni.
Közös vállalkozás életem szerelmével.
A lehető legveszélyesebb dolog. Minden ilyen üzlet kudarccal végződik. Sőt fenyegetéssel, hogy a leányzó tönkreteszi, feljelenti a külföldit, hiszen sok mindent tud, ami nem volt egészen hivatalos.
Mi a jó megoldás?
Mivel eddig, minden a fehér ember ellen szólt, vannak azért jó taktikák, jó megoldások.
A thaiföldi lányok meglepően hasonlítanak Thaiföld mentalításához. Vagyis ne akarj itt semmit, ne akarj innen semmit. gyere gyakran, maradj keveset és költsd el minden pénzed. Ezt vagy tudomásul veszed és így élsz itt boldogan, vagy megkeseredsz. Tehát kedves turista férfiak! Ne nézzetek semmi mögé ebben az országban és maximálisan boldogok lesztek az itt töltött idő alatt. Sok sok lány, sok sok ital, sok kaland és hajrá vissza haza. Ez az egyik tanácsom.
Ha pedig itt élsz, akkor legyél rutinos. Mivel a thai lányok féltékenysége maximális, bár sose felejtsd a féltékenység nem rád vonatkozik, hanem a tőled kapott magasabb életszínvonalra. Ezt pedig nem szerezheti meg másik thai lány! Szóval egyfolytában úgy élj, hogy gyanús legyél és ilyenkor már a hazaküldött pénz is akadozhat. Lesznek ugyan cirkuszok, de ha azt érzi a thai kislány, hogy bármikor egy pillanat alatt lecseréled, akkor veled marad.
Egy-két pofon jót tehet a kapcsolatnak.
Lehetőleg ideje korán, mondjuk az első cirkusz esetén, mutasd meg, ki hordja a nadrágot. Ki kell dobnod a menyecskét és ezt előzze is meg két saller. Persze csak ha tudsz verekedni, mert ennek még lehet folytatása, bátty, barátok stb. részről. Ha mindkét esetben megállod a helyed, életed végéig tisztelni fog a kislány. Most már mondhatod, hogy nincs pénz, de menjen a dolgára, ha nem jó ez így neki. Sosem fog elmenni és valóban élhettek boldogan, még meg nem haltok..
Nem voltam még Thaiföldön, de most jövök egy hétre és feleséget viszek haza.
Havi gyakorisággal kapom ezeket a leveleket, melyből természetesen sosem lesz semmi, mert a thai lányokat nem könnyű elvinni Magyarországra. Ezt sok hónapos, olykor egy éves folyamatos ügyintézés előzi meg. Egy hét, de egy hónap alatt sem lehet egy ilyen attrakciót megvalósítani. Meg persze értelme sem lenne. Bár gizda Európában, hogy nekem thai feleségem van, de ez a feeling gyorsan elmúlik és jön egy besavanyodott kapcsolat. Mitől besavanyodott? olvass tovább!
Thai lányok-magyar lányok.
Itt jön az, hogy én a 20 évvel ez előtti verzióra építkezhetek csak, de akkor az így volt: mindenre kapható laza erkölcsű magyar lányok (akik kifejezetten barátnők), a testi örömök anyagi-mentes élvezetből tett életvitele. Követni sem tudtam, hogy éppen ki az elsődleges barátnőm és ki a másodlagos, hiszen a barátnőim mindig egymás barátnői is voltak. Nem kellet eltartani a szülőket, nem kellett félrelépnem, csak egyszerűen hazamentem... Mai napig ez az egyetlen dolog, ami hiányzik Magyarországról. Csodálkozva figyelem, hogy a magányos turista férfiak onnan jönnek ide extra kaland reményében?! Ezek a thai lányok a mai napig sem tudják azt, hogy monokini, vagy nem venni bugyit a szoknya alá stb. Azt pedig végképp felejtsd el, hogy majd a két szép szemedér osztozni fog veled a barátnőivel. Itt egy embernek egy a párja, árgus szemekkel figyelve leszel és reszkess, ha félrelépsz és kiderül.
Egy gyors story a végére.
Magyar vendégünk egyazon bárba, egyazon thai lányért járkált. Mikor egyszer a thai lány nem volt a helyen. Nekem kellett tolmácsolni a kérdést, hogy hol van a kislány? A válasz teljes közömbösséggel, - elvitték már. A srác szomorú lett, miközben ajánlottam neki, hogy van ott a sarokban egy szebb lány, "menjenek sétálni" azzal! Meg is történt, de a fiú hajthatatlan volt másnap és előző szerelmét kereste. Akkora cirkusz lett belőle, hogy még én is csak lestem. A tegnap mással du.ott kislány nekiesett a fiúnak, hogy ezt hogy képzelte!? Neki az a dolga, hogy megvárja, ha éppen mással van, nem pedig elvinni másik lányt.
Thaiföldön pedig nincs panaszkönyv.
De mesélhetnék ennél keményebb dolgokat is, melyből a rekordok rekordja egy ...országban szolgált magyar katonafiú esete volt. A történet a tanulság számomra sosem lesz felejthető. A fiúnak fogalma sem volt mi történik vele, én pedig patt helyzetben voltam, mert úgy vakította el a szerelem, hogy azt a szemet már nem lehetett felnyitni. Próbáltam óvatosan kérdésekkel fényt küldeni az alagútba, de minden hiába.
Befejezés.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy nőgyűlölő lettem vagy csak szimplán megundorodtam a thai lányoktól, téved. Nekem is thai barátnőm van, mivel számomra szimpatikus magyar lány nem él itt ezer kilométeres közelemben.
Üdvözlettel: a szerző